szerda, augusztus 31, 2016

Uszoda edzéssel

Ma uszoda. A szezonnak vége, eltűntek a gyerekes családok. Az uszodatérben mindössze ketten voltunk (plusz az úszómester), a gyógyvizes medencékben pedig egyedül ücsörögtem. Jövő héttől kezdődnek az úszóedzések, de dél körül akkor is ennyien leszünk.

A mai menü:
  • APUP 10-es nap: 5x10, másfél perc pihikkel
  • Fekvenyomás + Felhúzás: 10x(3 + 3)
  • Rolling Thunder emelés, tartás: 5x(2-2), majd 10-10, végül 30 mp - 30 mp tartás
  • Guggolás: 5x10, kis súly, mozgásgyakorlás céllal
  • Úszás: 35 perc folyamatos gyors
  • Gyógyvizes punnyadás: 15 perc
  • Hidegvizes ücsörgés: ameddig bírtam
Ennyike. A teremben 33°C volt. A fekvenyomást ma felhúzással párosítottam (annyira megtetszett a múltkori, de azért nem csinálok belőle rendszert). Még régebben olvastam egy cikket a nagy sorozatszámú, alacsony ismétlésű edzésről. Megpróbálom ezt a saját edzéseimben is megjeleníteni, azért vannak mostanság ezek a 10x3, 8x3-as erőrészek, de lesznek majd 6x4 illetve 8x4-es napok is.

Az erőrész után lefuttattam a szokásos programot és kész.

Holnap csütörtök. Első tanítási nap.

kedd, augusztus 30, 2016

Szeánsz

Ma este szeánsz:



Sajnos, előreláthatólag még a jövő héten tudok menni, aztán a kedd estéim nem lesznek szabadok, csak alkalomadtán. Természetesen az önálló szaunázások megmaradnak.
De így is jó volt, a nyáron tízszer tudtam részt venni rajta.

Holnap szerda. Évnyitó.

hétfő, augusztus 29, 2016

Duplagolyós meló (8)

Délutáni edzés. A teremben alig voltak, a tornaterem egyik végében egyéni gyógytorna, én a másik végében golyóztam:
  • GridX + Bemelegítés: 15 perc
  • DuplaCP@36-@36 + Húzódzkodás: 8x(3 + 3), a duplacp minden ismétlése földről indult 
  • See-Saw press@32-@32: 5x(5-5)
  • DuplaSwing@24-@24: 5x20, másfél percenként kezdtem neki
  • Vegyes kötelező (folyamatos végrehajtás, pihi nincs)
    • 3 sorozat: 20-20 egylábas vádli állva + 40 méter farmerFG(40kg-40kg)
    • 3 sorozat: 10 lábemelés függeszkedve fejhez + 10-10 dobozra lépés (legmagasabb állás)
  • Függeszkedés: 1 perc
  • GridX + nyújtások: 15 perc
  • Szauna: 1 hosszú kör
Ennyike. Az erőrészben most duplaC&P volt a két @36-os golyóval, úgy, hogy minden ismétlést a padlóról indítottam: letettem a golyókat egy nyomás után és újra felvettem. Ez számomra egy jó kis teljes testes terhelést adott, így a húzódzkodásban csak 3 saját testsúlyos ismétlést raktam vele párba.

Amúgy is a jobb könyököm belső oldala nyomásérzékeny, a húzódzkodás vastag rúdon pedig pont ezt a részt terheli. Van is sejtésem az okáról: a számítógép előtt ülve - mostanság sokat kellett ott ücsörögnöm - az egér használata okozhatta, mert egerezve, a csuklóm alá van támasztva, de az alkarom a levegőben lóg és érzem, hogy állandóan feszülnek közben a belső oldalon lévő szalagok. A bal oldalon semmilyen probléma nincs. Azaz nem edzésbeli ok, de a kezdeti fájdalmat (és gyulladást) aztán az edzés tovább fokozhatja. Ezért kicsit óvatosabbra veszem a húzódzkodást, ugyanis annál érzem.
Modern betegség...

Nyomkodtam még a @32-es golyópárt, majd lóbáltam a @24-es párt, végül a kötelezőkkel fejeztem be. A Fat Gripz-es farmer nagyon ment, lazán vittem 40 méteres távokat a két 40 kg-os kézisúlyzóval.

Egy kör szauna a legvégén, még szundítottam is egyet a szaunapihenő csöndjében. A kutya sem jár a teremben szaunázni.

Holnap kedd.

szombat, augusztus 27, 2016

Uszoda edzéssel

Ma uszoda. Jó sokan voltak, de az egész városban sokan vannak, utolsó kánikulai hétvége. Ráadásul ma délelőtt futóverseny is volt a repülőtéren és minden résztvevőnek ingyen belépőt adtak az uszodába. Szóval rég nem látott nyüzsi:
  • APUP gyakorlós: 10x5, majd még 10x5 a fekvenyomás sorozatai között. Összesen 100 ismétlés
  • Fekvenyomás: 10x3
  • Rolling Thunder emelés, tartás: 5x(1-1), majd 10-10, végül 30 mp - 30 mp tartás
  • Felhúzás: 20kg-os lépésekkel, 2 ismétléssel fokonként fellépkedtem 200 kg-ig, majd 3x5x150kg
  • Guggolás: 5x10, kicsi súlyok
  • Úszás: 30 perc folyamatos gyors
  • Gyógyvizes punnyadás: 15 perc
  • Hidegvizes ücsörgés: ameddig bírtam
Ennyike. A teremben 33°C volt. A fekvenyomás-evezés párosból kihagytam az evezést, mert a teremben is többen voltunk, nem volt pofám két rudat is lefoglalni. Mondjuk nem is hiányzott.
Mivel nem volt rudas hát gyakorlat, ezért a Rolling thunder után egy kis felhúzást raktam be. Fellépkedtem dupla húzásokkal 2 mázsáig, majd húztam még három sorozatot 150 kg-ból. Guggolással fejeztem be. Évszázadokkal ezelőtt volt utoljára, nem is mentem benne komoly terhelésre, inkább csak magát a mozdulatot gyakoroltam.
A szokásos vizes programmal fejeztem be.

Holnap vasárnap.

csütörtök, augusztus 25, 2016

Duplások (7)

Déli edzés.
Átcuccoltam a golyóimat az edzőtermi részből a tornaterembe (ahol a csoportos foglakozásokat szokták tartani, itt vannak a termi kettlebellek is), ezentúl itt fogok edzeni.
Saját zenét tudok hallgatni közben, nem zavarok másokat a beszélgetésben és a telefonnyomkodásban az intenzív edzésemmel, nem foglalom a kedvenc beszélgetős (és egyben kamu hasazós) helyet az edzőtársaktól, nem kell kerülgetnem a tükörben pózoló illetve a sminkállapotot ellenőrző sporttársakat.
Szóval nekik és nekem is jobb lesz így :-)
  • GridX + bemelegítés: 15 perc
  • DuplaMP@36-@36 + APUP súlyos rész (+@16): 10 sorozat 3 + 3 ismétlésekkel 
  • Duplagolyós gyakorlás @24-@24: 3 sorozat az alábbiakból, a sorozatok között kis pihikkel:
    • 5 dupla swing
    • 5 dupla clean
    • 10-10 fűrészelős nyomás
    • 5 dupla clean
    • 5 dupla swing
  • Vegyes kötelező (folyamatos végrehajtás, pihi nincs)
    • 3 sorozat: Wrist Roller@40 kifelé-befelé tekerve + 20-20 egylábas vádli állva
    • 3 sorozat: 10 lábemelés függeszkedve fejhez + 10-10 dobozra lépés (legmagasabb állás)
  • Függeszkedés: 1 perc
  • GridX + nyújtások: 15 perc
  • Szauna: 1 hosszú kör
Ennyike. Egy 10 sorozatos erőrész, majd szakítás helyett duplagolyós lihegtetős, végül a vegyes kötelező. Mindezt keretbe foglalta a hengerezés, nyújtás.

Találkoztam azzal a sráccal, aki szokta használni a Rolling Thunder-t. A szabványból 84 kg-ot tudott húzni ballal és jobbal. Őt is megtréfálta a házi készítésű: 50 kg-ból húzott vele duplákat :-). Úgyhogy nemcsak az én arcom lett kisebb...

Megmértem a golyókat:

Elite (felújított) @48 - 48 kg
Full Force @40 - 40,6 kg
Military Grade 2x@36 - mindkettő 36 kg
Military Grade 2x@32 - az egyik 31,8 kg, a másik 32.2 kg
Elite (felújított) 2x@32 - az egyik 32 kg, a másik 31,8 kg
Elite (felújított) 2x@24 - az egyik 23,4 kg, a másik 23,8 kg
Girja @24 - 24 kg

Holnap péntek.

kedd, augusztus 23, 2016

Uszoda edzéssel és Szeánsz

Kora délutáni mozgolódás:
  • APUP létra: 1-2-3-4-5-6-7-8-9-10, mindig annyiszor 10 mp pihi, ahány ismétlés volt, összesen 55 húzonc
  • Fekvenyomás + Evezés rúddal padon: 3x(5+5) piramisban, majd visszavéve a súlyt 2x(10 + 10)
  • Rolling Thunder emelés, tartás: 5x(1-1), majd 10-10, végül 30 mp - 30 mp tartás
  • Nyomás ferde padon kézisúlyzókkal: 25kg - 30kg - 25kg - 20kg-os kézisúlyzó párokkal, 10 ismétlés minden súlyból, pihi nélkül
  • FG rudas felhúzás: 3x10, 10 kg-os ugrásokkal, 70 kg-ról kezdve
  • Függeszkedés: 1 perc
  • Úszás: 40 perc folyamatos gyors, nagyon könnyedén ment
  • Gyógyvizes punnyadás: 10 perc
  • Hidegvizes ücsörgés: ameddig bírtam
Ennyike. A teremben 30°C volt. A szokásos program, edzés végén most egy kis rudas felhúzást raktam be Fat Gripz nehezítéssel. Lassú végrehajtás, pont elég volt a Rolling Thunder után.
Volt egy úszó srác is a konditeremben. Ekkor melegítettem a Rolling Thunder-es melóra. A 60 kg-ot simán felemelte mindkét kézzel, a 70 kg-ot pedig jobb kézzel meg tudta mozdítani, azaz elcsúszott a padlón a súly. Ez azért komoly, mert egy úszó nemigen edz fogáserőre. Sok aktív gyúrós srác már a 60 kg-ot sem tudja megmozdítani. mondtam is neki, hogy ha abbahagyja az úszást, akkor irány a fogáserő fejlesztés.

Az úszás nagyon könnyedén ment, ezért a szokásos 30 perc helyett 40 percet toltam. Egy kis gyógyvizes punnyadás következett, majd hidegvizes ücsörgés. A szaunát kihagytam, mert este szeánsz:


Holnap szerda.

vasárnap, augusztus 21, 2016

Termi edzés (6)

Késő délutáni mozgolódás a teremben. Sajnos kicsit későn mentem, ezért a vegyes kötelező programot kihagytam, mert akkor nem tudtam volna hengerezni. Az meg szerintem fontosabb:
  • GridX + bemelegítés: 15 perc
  • DuplaMp + Húzódzkodás:
    • 2 sorozat: (5 mp + 5 clean)x(@24-@24) + 5 húzonc
    • 2 sorozat: (5 mp + 5 clean)x(@32-@32) + 5x(+10kg) húzonc
    • 5 sorozat: (4 mp)x(@36-@36) + 4x(+15kg) húzonc
  • APUP maximális: 5 sorozat maximális ismétlésre más-más fogással
  • Snatch@24: 60-60, egy kézcserével
  • RT emelés és tartás: 5x(3-3), majd 10 kg-mal csökkentve a terhelést 30 mp - 30 mp tartás
  • GridX + nyújtások: 15 perc
Ennyike. A duplagolyós részben a két @36-os golyóval melóztam súlyos húzódzkodással összekötve.
Az APUP programban az „5 sorozat maximális ismétlésre” rész következett. Ezt ma a golyós rész után raktam be és mind az öt sorozatban más fogást használtam. Volt aminél simán ment a 10 ismétlés (már régebben 10-ben maximáltam az ismétlések számát), de volt olyan is, ahol csak 5 sikerült. Jó kis rész volt, a hát minden részét átdolgozta :-)

A lihegtetős rész 60-60 szakítás volt, aztán már az órára pillantva, közel volt a záróra. Így nem kezdtem bele a szokásos vegyes kötelező programba, hanem helyette RT emelést raktam be. Ez érdekes volt, mert itt a házi készítésű Rolling Thunder-em van (állandó jelleggel itt tartom). Csapágyas, azaz piszkos könnyen forog és 6 cm helyett majdnem 7 cm az átmérője. Ráadásul itt nem egy kis állványra csúsztatom rá a tárcsákat, hanem egy fedőszerű lapra rakom, és a fogót a fedő közepéből induló láncra akasztom. Így sokkal alacsonyabbról tudom indítani az emelést.
Na, ez a három nehezítés megtette a hatását: kb. 20 kg-mal kevesebbel melóztam benne, mint a szabvány Rolling Thunder-rel. Megvolt a változatosság... Meg az arcom is kisebb lett :-)

Edzés végén kis fetrengés a padlón, majd zuhany. Szaunára már nem maradt időm.

Holnap hétfő.

szombat, augusztus 20, 2016

Uszoda

Ma késő délután ismét uszoda, de súlyzós edzés nélkül. Bettivel mentem:
  • Úszás: 30 perc folyamatos gyors
  • Melegvizes punnyadás: 15 perc
  • Szauna: 1 rövid kör
  • Hidegvizes ücsörgés: ameddig bírtuk
Ennyike. Kellemes esti kikapcsolódás.

Holnap vasárnap.

péntek, augusztus 19, 2016

Uszoda edzéssel

Ma uszoda:
  • APUP gyakorlós: 20x5, összesen 100 húzonc
  • Fekvenyomás + Evezés rúddal padon: 3x(5+5) piramisban, majd visszavéve a súlyt 2x(10 + 10)
  • Rolling Thunder emelés, tartás: 5x(1-1), majd 10-10, végül 30 mp - 30 mp tartás
  • Nyomás ferde padon kézisúlyzókkal: maximális ismétlésszámra, 5 kg-os csökkentésekkel, 30kg - 25kg - 20kg-os kézisúlyzó párokkal, pihi nélkül
  • FG-s evezés kézisúlyzóval: 25-25 ismétlés (30 kg-os kézisúlyzó)
  • Függeszkedés: 1 perc
  • Úszás: 20 perc folyamatos gyors (görcsölt a bal combhajlítóm, így 20 perc után kiszálltam)
  • Hidegvizes ücsörgés: ameddig bírtam
Ennyike. A teremben 35°C, egyedül voltam. Meg a Bomba :-)
Az APUP programban ma a gyakorlós rész következett. A múltkor csak 12 sorozatot tudtam beiktatni a különféle gyakorlatok közé, ezért most edzés elején elvégeztem 12 sorozatot, a 60 mp-s pihikkel, majd még 8x5-öt az edzésen szétszórva. Így megvan a szokásos 20 sorozat, összesen 100 ismétléssel.

A súlyzós részt frankón végigtoltam (a Rolling Thunder megint kemény volt, ezért edzés végén elhagytam az FG-s rudas evezést, helyette egy kis állóképességi jellegű kézisúlyzós evezés volt a Fat Gripz használatával), majd jött a vizes rész.
Sajnos bő 20 perc után elkezdett görcsölni bal combhajlítóm, valszeg sok volt a konditermi izzadás, így kiszálltam a medencéből és a szaunát kihagyva a merülő medencében ücsörögtem még egy jó darabot.

Holnap szombat.

csütörtök, augusztus 18, 2016

Egy kis vegyes bazár (5)

Ma nem volt tervben edzés, de mivel Betti csoportos kettlebellre volt hivatalos, én is elkísértem és egy könnyű mozgást toltam le amíg tartott az órája:
  • Termi kerékpár: 30 perc, egy kényelmes 130 körüli pulzust tartva, közben beszélgettem a túrázásról egy helyi rajongóval
  • Snatch@24: 5x(20-20), minden kör után 1 perc pihi, összesen 200 ismétlés
  • MP@24: 3x(10-10), minden kör után 1 perc pihi, összesen 60 ismétlés
  • Függeszkedés: 90mp
  • Grid + nyújtások: 10 perc, nem vittem a GridX-et, itt egy puhább és hosszabb testvére van
  • Szauna: Bettivel 1 hosszú kör nagy pihivel
Ennyike. Egy könnyű nap, semmi erőlködés. Végig a zöld @24-es versenygirjával melóztam. Egyre jobban tetszik ez a golyó. A végén egy jót szaunáztunk.

Holnap szombat.

Duplagolyós gyakorlás (4)

A mai mozgolódás:
  • GridX + bemelegítés: 15 perc
  • Duplagolyós gyakorlás @32-@32: 10 kör az alábbiakból kis pihikkel:
    • 5 dupla clean
    • 5 dupla mp illetve fűrészelős nyomás, körönként váltva
    • 3 húzódzkodás +15kg
    40 perc alatt összesen 50+10 dupla clean, 25 dupla mp, 25-25 fűrészelős nyomás, 30 húzonc
  • Vegyes kötelező (folyamatos végrehajtás, pihi nincs)
    • 3 sorozat: 20-20 egylábas vádli állva + Wrist Roller@36 kifelé-befelé tekerve
    • 3 sorozat: 10 lábemelés függeszkedve fejhez + 10-10 dobozra lépés (legmagasabb állás)
  • GridX + nyújtások: 15 perc
Ennyike. A duplagolyós részben most a két @32-os golyóval melóztam, beleépítve az APUP program súllyal terhelt napját, bár nem 9, hanem 10 sorozatot húztam. 40 perc alatt lett meg, mert kicsit beszélgettem is közben: egy 74 éves szlovákiai magyar bácsika is volt edzeni (itt nyaral a családjával), könnyedén húzott fel 200 kg-ból 3 ismétléseket, 150 kg-ból pedig szintén 3 ismétlésekkel fekvenyomott. Aztán néhány kiegészítő gyakorlattal zárt. A testsúlya 85 kg. Elmondása szerint még indul erőemelő versenyeken (régen aktív versenyző volt), legutóbbi versenyén 240 kg-ot húzott fel. El is hittem neki, mert nagyon lazán húzgálta a 2 mázsát. Kis mokány, alacsony termetű, nagyon egyberakott emberke volt. Azért 74 évesen szeretnék én még ilyen erős lenni. De még a feleennyi is jó lenne :-)

Letoltam még a vegyes kötelező programot (most a Fat Gripz-es farmer helyett Wrist Roller volt, de csak @36-tal, mert nem akartam külön rápihenni, a folyamatos végrehajtáson van ennél a programnál a hangsúly), szaunára már nem maradt időm.

Holnap péntek.

szerda, augusztus 17, 2016

Ram-szurdok

Pár napot a Dunakanyarban töltöttünk a dömsödi kempingben. Ennek is megvan a varázsa. Közel volt a Dunapart, a gyerekek állandóan ott lebzseltek, kis kőpagodákat építettek a parton. Még medencék is vannak lubickolni.
Természetesen nem maradt ki Visegrád sem, ahol megvolt az aktuális bobozás. Ez az egyik legrövidebb pálya Dunán innen, mindössze 700 méter hosszú. Elég sokan voltak, kétszer tudtunk rajta fék nélkül lejönni, az egész nem tart 40-50 mp-nél tovább. A Zemplén bob a maga 2300 méterével sokkal-sokkal nagyobb élményt nyújt, pláne, hogy ott általában nincsenek sokan, nem kell a fékezéssel bajlódni :-). De sebaj, egynek elment.
Megnéztük a várat, a kilátót, a lenti királyi palotát. Ez utóbbi nagyon tetszett, nem is gondoltam volna, hogy mekkora zegzugos épületegyüttest hozott össze annó Zsigmond és Mátyás. Így is impozáns volt, hátha még eredeti állapotában fennmaradt volna.

A kirándulás csúcspontja a Ram-szurdok megmászása volt. Bazsival nagyon élveztük, abszolút teljesíthető már egy 10 évesnél idősebb gyermeknek is, nem is értem, miért volt 10 méterenként kiírva, hogy életveszélyes továbbhaladni.
Persze tudom, mert sok balga letérve az útról, felmászik a környező 10-20 méter magas sziklafalakra és onnan lecsúszik, leesik. Találtunk is egy 2013-ban mentés közben itt meghalt tűzoltó emlékhelyet. Ő is egy balga turista mentésében vett részt, amikor halálos balesetet szenvedett. Pont, amikor ott voltunk, olvastam a hírekben, hogy a közelben lévő Vadálló kövekről egy 33 éves nő esett a mélybe és súlyos sérüléseket szenvedett. De miért? Mert ő is felmászott oda, ahova nem kellene.

Szóval ésszel simán teljesíthető, egy közepes nehézségű túrának mondanám, a nyár eleji Nagy-Milic nehézségét meg sem közelítette. Persze hóolvadáskor vagy nagy esőzések után húzósabb, mert sokszor a patakmederben vagy közvetlen mellette kellett menni. De most simán kibírható volt, még a cipőnk sem lett vizes.
Néhány kép:



Kellemes pár nap volt!

Holnap csütörtök.

vasárnap, augusztus 14, 2016

Uszoda edzéssel

Déli kirándulás az usziba. Sajnos már ott vettem észre, hogy a Rolling Thunder-t nem vittem, így az ma kimaradt:
  • APUP: 5x10, 90 mp-s pihikkel
  • Fekvenyomás + Evezés rúddal padon: 3x(5 + 5) piramisban, majd visszavéve a súlyt 2x(10 + 10)
  • Nyomás ferde padon kézisúlyzókkal: maximális ismétlésszámra, 5 kg-os csökkentésekkel, 30kg - 25kg - 17,5kg-os kézisúlyzó párokkal (a 20 kg-os éppen foglalt volt), pihi nélkül
  • FG-s evezés rúddal: 3x12
  • Úszás: 30 perc folyamatos gyors
  • Hidegvizes ücsörgés: ameddig bírtam
Ennyike. Rajtam kívül még ketten voltak a teremben, ráadásul csak 31 °C, azaz tiszta edzőtermi hangulat: minden adott volt egy jó kis edzéshez. Szépen le is pörgettem az adagokat, majd úszás.
A vizes programból ma kihagytam gyógyvizes punnyadást és a szaunát is, mert siettem.

Holnap hétfő.

szombat, augusztus 13, 2016

Kerti munka

Ma fűnyírás. Ez a 7. alkalom ebben az évben. Nem semmi.  Bő 2,5 óra alatt lett meg.
Ölég esős ez a nyár eddig, olyan a kert, mint tavasszal: minden üde zöld, a fák mérgeszöldek, a két tujasor is egészséges, bár már láttam rajtuk tujaszút, de keveset.

Holnap vasárnap.

péntek, augusztus 12, 2016

Termi edzés (3)

Déli mozgolódás:
  • GridX + bemelegítés: 15 perc
  • APUP 2/4: 1-2-3-4-5-6-7-8-9-10, mindig annyiszor 10 mp pihi, ahány ismétlés sikerült, összesen 55 ismétlés, most normál vastagságú rúdon melóztam
  • Duplagolyós meló:
    • 2x(5 mp + 5 clean)x(@24-@24)
    • 2x(5 mp + 5 clean)x(@32-@32)
    • 6x(3 mp)x(@36-@36)
  • Snatch@24: 10x(minden percben 20, a maradék idő pihi), összesen 200 szakítás szűk 10 perc alatt
  • Vegyes kötelező (folyamatos végrehajtás, pihi nincs)
    • 3 sorozat: 20-20 egylábas vádli állva + 30 méter farmerFG(40kg-40kg)
    • 3 sorozat: 10 lábemelés függeszkedve fejhez + 10-10 dobozra lépés (legmagasabb állás)
  • GridX + nyújtások: 15 perc
  • Szauna: 2 kör
Ennyike. A duplagolyós részben most a két @36-os golyóval melóztam, de nem sokat: régen volt már meló a két 36 kg-os golyóval. Aztán a szokásos program, annyi változtatással, hogy mivel a duplásokban nem volt sok clean, így egy hosszabb szakításkupacot tettem a golyós rész végére. Nagyon kényelmes a zöld girjával szakítani!
Két kör szaunával zártam.

Megmértem a 32 kg-os golyókat, a régebbi kiadású military grade 32,2 kg, az újabb (amin a jelmondat is rajta van) 31,8 kg.

Következőleg lemérem a @36-os párt is.

Holnap szombat.

szerda, augusztus 10, 2016

Uszoda edzéssel

Déli kirándulás az usziba:
  • APUP: 12x5 húzonc elszórva az edzés folyamán
  • Fekvenyomás + Evezés rúddal padon: 3x(5 + 5) piramisban, majd visszavéve a súlyt 2x(10 + 10)
  • Rolling Thunder emelés, tartás: 5x(1-1), majd 10-10, végül 30 mp - 30 mp tartás
  • Nyomás ferde padon kézisúlyzókkal: maximális ismétlésszámra, 5 kg-os csökkentésekkel, 30kg - 25kg - 20kg-os kézisúlyzó párokkal, pihi nélkül
  • FG-s evezés rúddal: 3x12
  • Úszás: 35 perc folyamatos gyors
  • Gyógyvizes punnyadás: 10 perc
  • Hidegvizes ücsörgés: ameddig bírtam
Ennyike. Edzőtábor nincs, a helyi úszóegyesületnek is szünidő van, így mindössze páran voltunk. Frankón végigvittem a Bombával egy kellemes súlyzós edzést és az utána következő vizes programot.

Az APUP program 4. napját szétszórtam az edzés folyamán, de mivel tudtam, hogy biztos nem jön ki 20 sorozat, ezért 5 ismétlésekkel nyomultam. 12 sorozat fért bele a súlyzós részbe.

A kézisúlyzós FG-s evezést elhagyom, mert már 20 feletti ismétlésszámot tudok a 30 kg-os súlyzókkal. Helyette egy rudas evezést raktam be. Elég is volt az edzés végén 3x12-t húzni belőle, pedig csak 70 kg-os volt a terhelés. Lassú végrehajtás, minimális lendület. A Rolling Thunder-es rész egyre keményebbé válik, utána már nem akarom nagyon terhelni a fogást. Úgyhogy olyan 70-80 kg-os lesz itt a súly egy darabig.

Az úszás után gyógyvizes punnyadás volt (csak 10 percig bírtam, engem nagyon álmosít a gyógyvíz), a tegnapi szauna szeánsz után nem vágytam a szaunába. No meg a termi edzésen is igenyösen dőlt rólam a víz. Nem akartam magam tovább terhelni a meleggel.

Holnap csütörtök.

kedd, augusztus 09, 2016

Szauna szeánsz

A nap felfrissülése:


Holnap szerda.

hétfő, augusztus 08, 2016

Duplások (2)

Délutáni edzéske:
  • GridX + bemelegítés: 15 perc
  • APUP 1/4 vastag rúdon: 10-9-8-6-6, 90 mp-s pihikkel, összesen 39 ismétlés
  • Duplagolyós meló(@32-@32)
    • 5 c&p + 5 renegát evezés
    • 5 mp + 5 clean + 5 renegát evezés
    • 5 fűrészelős nyomás + 5 clean + 5 renegát evezés
    • 5 c&p + 5 renegát evezés
    • 5 mp + 5 clean + 5 renegát evezés
    • 5 fűrészelős nyomás + 5 clean + 5 renegát evezés
  • Vegyes kötelező (folyamatos végrehajtás, pihi nincs)
    • 3 sorozat: 10 lábemelés függeszkedve fejhez + 10-10 dobozra lépés
    • 3 sorozat: 15-15 egylábas vádli állva + 30 méter farmerFG(40kg-40kg)
  • Snatch@24: 50-50, egy kézcserével
  • GridX + nyújtások: 15 perc
  • Szauna: 1 hosszú kör
Ennyike. Most egy darabig ez lesz a program, ezt a felépítést fogom követni. Az eljövendő RB-s edzéseimben (az usziba nem viszem ki a hengert) nagy hangsúlyt fogok fektetni a hengerezésre, ez bizony 2x15 percnyi idő, mintegy keretbe zárja a kis mozgolódásomat.

A vastag rudas húzódzkodás jól megviselt, nem is sikerült csak egy 10-est húznom, aztán csökkent a mennyiség. Hiába, vastag rúd. Vagy én vagyok kövér :-)

A Military 32-es párossal egyelőre fogósabb dolgozni, mint a régi Elite-vel (pláne az APUP után, de hát azt nem szeretném hátrébb rakni): más a fogás, nem olyan vastag a füle, közelebb van a golyótest a fogáshoz és szerintem ezek tuti méretpontosak is. A régi Elite golyók (pláne a homokszórás után) inkább voltak 30,5 kg-osak, mint 32 kg. Főleg ezért akartam eladni a felújított golyóparkom.

Vegyes kötelező gyakorlatkupaccal és egy kis szakítással zártam, majd egy környi szauna és kész.

Holnap kedd.

szombat, augusztus 06, 2016

Uszoda edzéssel

Tegnap délután strand. 4 gyerek + 2 felnőtt (mindenkinek szoboszlói belépőjegy), 4 kürtőskalács és 5 csavaros fagyi (én nem is ettem semmit) összesen 11500 Ft. Még jó, hogy nem mindennap járunk...
Amúgy tök jó volt, nemhiába a szoboszlói az egyik legjobb strand!

A mai program uszoda:
  • APUP 3/4: 9x3(+15kg), 60 mp-s pihikkel
  • Fekvenyomás + Evezés rúddal padon: 3x(5+5) piramisban, majd visszavéve a súlyt 2x(10 + 10)
  • Rolling Thunder emelés, tartás: 5x(2-2), majd 10-10, végül 30 mp - 30 mp tartás
  • Nyomás ferde padon kézisúlyzókkal: maximális ismétlésszámra, 5 kg-os csökkentésekkel, 30kg-25kg-20kg-os kézisúlyzó párokkal, pihi nélkül
  • FG-s evezés kézisúlyzóval: 1 sorozat maximális ismétlésszámra, asszem 25 körül volt a vége
  • Úszás: 40 perc folyamatos gyors
  • Gyógyvizes punnyadás: 15 perc
  • Hidegvizes ücsörgés: ameddig bírtam
Ennyike. A teremben 37°C, nagyon párás levegő és egyedüllét. Persze vittem a Bombát, úgyhogy zene az volt.
Elhatároztam, hogy a ma is elvégzett súlyzós húzódzkodást (azaz a program 3. napját) az RB-be helyezem át, mert ott egyrészt sokkal jobb a húzódzkodó állvány (4 féle fogással lehet húzni), másrészt van egy nagyon kényelmes húzódzkodó öv. Itt meg lesz az 5 sorozat maximális mennyiségre (azaz nálam 10-re) illetve a 20 sorozatos 4 (esetleg 5) ismétléses gyakorló rész. Ez utóbbit ezentúl edzés közben fogom végezni. Így hamarabb meglesz, mert amúgy ez szűk 25 percbe kerül, ami elég sok idő, főleg ha beköszönt a dolgozós időszak. Sajnos nem jön össze a telitalálat a lottón. Pláne, hogy mindig szombat este jut az eszembe :-)

Edzésügyileg frankón letoltam a szokásos adagokat, majd következett a vizes program. Szaunázni nem akartam, elég volt a termi edzésen: facsarni lehetett a pólómból a vizet az edzés után. Helyette kicsit punnyadtam a gyógyvízben. Ez se rossz!

Amúgy - miután sikeresen eladtam a 24-es, 32-es, 40-es Elite golyópárjaimat - furcsa módon megélénkült a Jófogás kettlebell oldala. Egy rakás nagy méretű, jó állapotú, Elite golyó került fel, meg versenygirják is. Szerintem kicsit túlárazva, de majd rájönnek. Szerencsére, én már túl vagyok ezen az árulós időszakon.

Holnap vasárnap.

csütörtök, augusztus 04, 2016

Újra a teremben (1)

Nem vártam ki a hónap végét, már a hónap elején beköltöztem. Megjöttek az új golyók is. Vadi újak:

32 kg-os Military Grade (új sorozat). Már volt egy régebbi típusú, teljesen új állapotú Military 32 kg-os golyóm a Jófogásról, így mindenképp Military-t akartam. Alak szempontjából teljesen megegyezik a régi az újjal, csak a felülete sokkal-sokkal profibb kidolgozású:


40 kg-os Full Force (hogy ne csak Military legyen, hanem ezt a legjobbnak mondott golyót is használhassam):


Így a teljes készletem: 2x32kg (Military), 2x36kg (Military), 1x40kg (Full Force), 1x48kg (felújított Elite)
(a zöld 24-es girja nem az enyém, de használatra megkaptam):


  • Farmer: a golyók bevitele, eléggé lefőttem benne, ráadásul a terembe vezető lépcsősor nagyon keskeny, cipeléshez balesetveszélyes
  • APUP 2/4: 1-2-3-4-5-6-7-8-9-10, mindig annyiszor 10 mp pihi, ahány ismétlés sikerült, összesen 55 ismétlés: végigvittem a teljes létrát!
  • C&P létrák: (1-2-3-4-5)@32, (1-2-3-4-5)@36, (1-2-3-4-5)@40, olyan 20 perc volt
  • Snatch@24: 50-50, letétel nélkül
  • Lábemelés függeszkedve: 3x10
  • Egylábas vádli: 20-15-10 mindkét oldalra, folyamatos végrehajtás
  • Szauna: 1 hosszú kör
Ennyike. Az egész edzés (a cipelést kivéve) belefért egy órába, mert ezzel párhuzamosan Betti csoportos órán vett részt. Egyszerre végeztünk és így együtt szaunáztunk.

Holnap péntek és strand.

kedd, augusztus 02, 2016

Uszoda edzéssel + Szeánsz

Tegnap sikerült túladnom a @32-es páron is. Ezzel véget is ért a golyócsere első fázisa. Most jön az új golyók beszerzése. Ez a fázis asszem gyorsabb lesz, hiszen ehhez csak pénz kell. Az meg már az eladott golyókból biztosítva van. Felújítottam egy régi jó kapcsolatot, így olcsóbban tudok új és újszerű Full Force és Military Grade golyókat beszerezni. Soha többet kalapácslakk! A TacTical-os megrendelést lemondtam. Drágák. Egyék meg amit főztek.

Edzésügyileg uszoda:
  • APUP 1/4: 10-10-10-9-8, 90 mp-s pihikkel, összesen 47 ismétlés
  • Fekvenyomás + Evezés rúddal padon: 5x(5+5) piramisban, majd visszavéve a súlyt 2x(10 + 10)
  • Rolling Thunder emelés, tartás: 5x(1-1), majd 10-10, végül 30 mp - 30 mp tartás
  • Nyomás ferde padon kézisúlyzókkal: vetkőző sorozat: 20-5-10 ismétlés, 5kg-os csökkentésekkel
  • FG-s evezés kézisúlyzóval: 1 sorozat maximális ismétlésszámra 
  • Úszás: 30 perc folyamatos gyors
  • Hidegvizes ücsörgés: ameddig bírtam
Ennyike. Mindössze 32 °C volt és viszonylag alacsony páratartalom. Köszönhető ez annak, hogy alig voltak illetve nem szaunázott senki. Vittem a Bombát és toltam az edzést:

A húzonc programban úgy döntöttem, hogy az 1. és a 3. napon maximálisan 10 ismétlésig megyek el. Ha ezt sikerül elérnem, akkor +5 kg-mal kezdem újra az ismétlések felépítését ismét 10-ig és így tovább. Oka, hogy mivel aránylag nagy a testsúlyom, félek, hogy a magas ismétlésszám előbb-utóbb visszaüt könyökügyileg, ezért inkább picit emelek a terhelésen, hogy ne kerülhessek 10 fölé. Meg amúgy unalmas is olyan sokat ismételni.

A kézisúlyzós nyomásnál a szokásos 2-3 munkasorozat helyett egyetlen vetkőző sorozatot tartottam: 20x(30kg-30kg) + 5x(25kg-25kg) + 10x(20kg-20kg). Pihi csak annyi, amíg súlyzót cseréltem. Ölég brutálra sikeredett a végére. Az uszodai teremben 30kg-os a legnagyobb kézisúlyzó.

A szaunát és a gyógyvizes punnyadást kihagytam, hiszen este szeánsz:


Holnap szerda.