Ma Betti, Bazsi és én a 2467 méter magas Gamskarkogelre (Európa legmagasabb fűhegye) túráztunk fel. A hegy lábánál lévő 1748 méter magas Rastötzenalmtól indultunk (ide felhoztak bennünket autóval). Innen 3 km hosszú, erősen tüdőszaggató turistaúton lehetett feljutni a csúcsra. Az út utolsó harmadát már hóban kellett megtenni. Mintegy 2 óra alatt értünk fel. Elég sokan jöttek, mert nagyon szép napsütéses idő volt (fent 8 fok lehetett, de a nap erősen melegített még, no meg az emelkedő...). Itt egy hütte található, amit a mostani hétvégére beüzemeltek.
Kis pihi után visszaindultunk, a 6 km-re lévő, de csak 1058 méter magasan hagyott saját autónkhoz. Azaz cirka 1400 métert ereszkedtünk olyan 3 óra alatt. Lefelé jönni nem túl nehéz tüdőügyileg, ellenben a lábszár izmait és a lábujjakat nagyon megdolgoztatja. Sőt, brutálisan.
Jól elfáradt a kis csapat. Betti kapott még este tőlem egy órás teljes testmasszást, mert totál kikészítette a lábait. Az én alkarjaimnak meg aktív pihenés a masszázs.
Következzen néhány kép.
Kilátás a céltól a startra. A bal alsó sarokban lévő kis ház a rastötzenalmi Grußberghütte. Onnan jöttünk fel:
Végre felértem!
A hüttéhez ilyen kis csillékkel szállítják fel az elemózsiát, a tűzifát, meg minden egyebet a lenti Grußberghüttétől. Oda fel lehet menni autóval. Embert nem szállít a felvonó, ide csak gyalog lehet feljönni:
Majdnem telt ház volt fent (itt amúgy 30 fős hálóterem is van, azaz lehet éjszakázni is):
Hidegtál 2467 méteren:
Nagyon sokan (legalább 10-öt számoltunk) jönnek fel a hátukon siklóernyőt rejtő hatalmas hátizsákokkal. Itt kibontják, aztán levitorláznak az 1700 méterrel lejjebb lévő völgybe. Mi meg majd három óráig mentünk lefelé...
Pihenünk. Betti egy sörrel lazít...
Lábam alatt a világ. Na jó, csak egy kis része:
Ilyen is volt az út. Sokszor térdig ért a hó. Ja, és nagyon jeges volt, ott ahol már sokan letaposták. Egy rossz mozdulat, aztán lehetett legurulni a lejtőn. ha épp nem szakadék volt alattunk:
Az a kis házikó ott fent a Gamskarkogelhütte. A távolságok nagyon csalókák, a bal oldalon lévő két kis pötty, az két ember:
Az út elég vadregényes volt, sokszor gerincen mentünk, mindkét oldalon többszáz(!) méteres szakadékkal. Szerencsére itt már nem volt hó:
Kis pihi után visszaindultunk, a 6 km-re lévő, de csak 1058 méter magasan hagyott saját autónkhoz. Azaz cirka 1400 métert ereszkedtünk olyan 3 óra alatt. Lefelé jönni nem túl nehéz tüdőügyileg, ellenben a lábszár izmait és a lábujjakat nagyon megdolgoztatja. Sőt, brutálisan.
Jól elfáradt a kis csapat. Betti kapott még este tőlem egy órás teljes testmasszást, mert totál kikészítette a lábait. Az én alkarjaimnak meg aktív pihenés a masszázs.
Következzen néhány kép.
Kilátás a céltól a startra. A bal alsó sarokban lévő kis ház a rastötzenalmi Grußberghütte. Onnan jöttünk fel:
Mellettünk a kis kőrakás alatt egy keresztes vipera is pihizett:
Bazsi a világ tetején:
Az út lefelé a Gamskarkogel oldaláról fotózva. Az előtérben középen egy felfelé menetelő turista:
A baloldali kopasz hegycsúcsot balról kerüli az út, a jobboldali kopasz hegycsúcs a Rauchenkogel (2205 méter), egy kereszt van annak is a tetején, Bazsival oda még elmentünk lefelé menet. Betti addig pihizett. Visszatekintés a kereszttől (Rauchkogel) a hüttéhez:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése