A héten egy élménydús észak-magyarországi kirándulást tettünk a kis családommal.
A sátoraljaújhelyi kalandparkban kezdtünk. Ide már évek óta visszajárunk, garantált 20000 Ft-nyi kiadás. Ami nagyon-nagyon megéri. Különösen most, hiszen építettek egy átcsúszó pályát (bő 1000 méter hosszú, két hegy csúcsa között).
Bazsi is átcsúszott, hangos „Szőke cigány” kiáltások közepette, ezzel biztatta magát :-). Itt történt egy nagyon kellemetlen, de nagyon jó következményekkel járó esemény. A visszautat abban a kis sárga kabinban kell megtenni, ami a fenekem mögött messze látszik. Kettő van egymás után kötve. Ezek 6 személyes, műanyag falú, zárt dobozok, három tenyérnyi(!) ablakkal.
Na most, a visszaútnál kis családommal és még két fiatal gyerekkel zsúfolódtunk be ebbe az alapból 50 fokos fülkébe, ami aztán megállt a pálya felett. Nagy sokára visszahúztak bennünket, így kb. 20 percet szaunáztunk. Brutális volt, ömlött rólunk a víz, friss levegő semmi (mondom három tenyérnyi ablak), szerencsére Bettivel tartottuk a lelket a gyerekekben, mert bizony a pánik közel volt. Mivel álltunk illetve 30 cm/másodperces sebességgel haladtunk, semmi levegő nem jött be. A hőmérséklet szerintem 70 fok körül lehetett, a szaunás rutinom alapján. Amikor végre nagy kínlódva visszahúztak bennünket (még közvetlenül a kijárat előtt is lógtunk bő 5 percet, miközben a másikból már rég kiszálltak az emberek, biztos még egy teszt, hogy mit bír ki 2 felnőtt és 4 gyerek), a kinti 40 fok hideg levegőnek tűnt. Szabályosan fáztam. Elég veszélyes helyzet volt, hiszen pl. Réka mindössze 8 éves, azaz nem igazán tud izzadni, hamar túlmelegedhet a szervezete. De megúsztuk. Majd egy órás várakozás következett a hegytetőn (a vizünk ekkora már elfogyott, hiszen a szauna után kellett a pótlás, de az egyik alkalmazott adott egy üveg ásványvizet) majd terepjáróval szállítottak vissza minket. Élmény volt ez is, mert én még ilyen sziklás úton nem láttam autót elmenni. Ez elment. Benne 8 emberrel.
Cserébe K O R L Á T L A N BOBOZÁS volt a fájdalomdíj. Magyarország leghosszabb (bő 2 km) pályáján. Annyit csúsztunk, hogy nekem a hátamon mindkét oldalt féltenyérnyi kék-zöld folt lett a bob ülésétől (nem az ember gyerekinek méretezik ezeket az üléseket).
Számolatlanul csúsztuk, Bazsi egyedül (rájött, mekkora móka, ha ő irányít), Bazsi Rékával, én egyedül. Ráadásul alig voltak, így a csúszás végén már rohantunk is a starthoz, és jött a következő kör. A fizető vendégek meg csak skubizták, hogy a kigyúrt atlétás kopasz a gyerekeivel egy oldalajtón bejön és már ül is be a bobba. Semmi jegykezelés, semmi sorállás. De nem mert szólni senki :-)
A végén már Bazsi kiült, hogy neki elege van :). Belefáradt :)))))) a bobozásba. Ezt fel kell írni valahova.
Persze Réka még akart, így egy utolsó kör. Ekkor meg fent ragadtunk be, mert egy idős házaspár LÉPÉSBEN jött le a pályán, ezért mögötte egy vonatnyi bob torlódott fel. Ők nagy boldogan lecsorogtak, miközben az egész pályát leállították, mert lent el nem tudták képzelni, hogy miért nem jön lefelé senki. Az automata fotókon egész sorok(!) lettek lefotózva, mindenki unott arccal csorog, ezek elől meg átszellemült, földöntúli örömmel az arcukon mosolyognak. Már többen sírtak lent, mert az hitték valami baleset történt, azért nem jön a család többi tagja. Mi meg fent ücsörögtünk. Még a felhúzót is leállították, ezért sokan 45 fokos szögben maradtak :-).
Ez volt az égi jel, hogy eljöjjünk. Eszméletlen volt ez a nap!
A regéci várat komoly erőkkel újítják. Még toronydaru is van! Nagy részét azért be lehetett járni. Törököt sosem látott. Elég volt a hőségben gyalog ide feljönni. Megérte.
Boldogkő vára. Nagyon tetszett, különösen az a hosszú folyosó, amin a jobboldali kis megfigyelő toronyba lehetett eljutni. Hatalmas diorámák vannak híres csatajeleneteket megörökítve ólomkatonákkal, a vár alatt pedig egy középkori étterem. Fatányérokból ettünk kanállal és kézzel, fakupákból ittunk. Ja, és degeszre ettük magunkat. Hússal és zöldséggel. Törököt ez a vár sem látott.
Mogyoróskán kézzel faragják a kerítést a hatalmas kövekből. 40 fokban. Kemény. Amúgy itt paloták vannak víkendháznak álcázva. Utcán dekkoló biztonsági őrrel. Érdekes.
Ja, itt már rég tudják, hogy mitől döglik a légy, illetve hasad a fa. Ez egy előző fejlesztésű fejsze, az enyém már frissített verzió. De frankó, hiszen kipróbáltam, amikor hasogattam egy kis fát az esti sütögetéshez:
A Baradla barlang aggteleki bejárata. kint 40 fok, bent 10 fok volt. Úgyhogy a rövid gatya mellé felvettem még egy pólót illetve zoknit húztam a szandálhoz :-) Az a kis pont Réka.
Az aggteleki túra után másnap a Vörös-tónál induló középtúrát (2400 méter) jártuk végig. Itt már mindenki nagykabát, hosszúnadrág, cipő volt, ugyanis reggel átmentünk Barcikára egy kínaiba. Rám csak egy 6XL kabát jött fel, úgyhogy a 190 cm, sportos testalkat Kínában már giga méret. :-)
A Vörös-tónál lévő barlangrészbe 270 lépcsőfok vezet le, egy nyílegyenes, hosszú lejáraton. Csak mentünk-mentünk-mentünk, mintha az alvilágba mennénk.
Lent PÁRATLAN látvány fogadja az ember gyerekit. Néhány kiragadott mozaik:
A barrakuda és a polip. Itt mindennek nevet adnak:
Csillagvizsgáló. Ez egy majd 20 méter magas, 800 tonnás, 150000 éves cseppkő. Az ember nem talál rá szavakat, amikor meglátja. Úgy van kialakítva,. hogy egy hosszú kanyargós lépcsősoron kell felmenni hozzá, és amikor felérünk hirtelen ott tornyosul. Mint minden ősapja. A tetején karfiolszerű kitüremkedés.
Sárkány:
Az óriások terme. Itt volt zenehallgatás is, hihetetlen élmény. A hatalmas termet részenként világítják meg, a zene pedig túlvilági érzetet kelt közben. Mindenki néma csöndben, átszellemülten hallgatta. Az akusztika tökéletes, én ilyet még sosem éltem át. A gyerekek tátott szájjal bámulták.
Amúgy a terem méreteire utalhat a lépcsősor, ami kép bal oldalának közepén van.
A szerdai vihar is maradandó élmény, estére ért oda. A faluban jó pár fát kicsavart, kitört a szél, a szállodai szobába pedig a zárt ablakokon keresztül ömlött be a víz, nem is volt utána az egész szállodában másnap reggelig áram. Még szerencse, hogy vittünk zseblámpákat. Éttermekben ettünk, én hatalmas adag húsokat pusztítottam el még nagyobb kupac zöldségekkel. Mégis sikerült tovább fogynom. Egész emberes lesz lassan a fizimiskám. Herkulesi :-) Ebben egy hosszabb gyalogtúra is ludas, amit Bazsival tettünk Aggteleken.
Úgy gondolom, hogy élményekkel zsúfolt kirándulást tettünk Magyarország méltatlanul elfeledett szép és emlékezetes részeire. Sosem értettem azokat, akik kipengetnek egy család részére akár 1 millió Ft körüli összeget, aztán egy hétig ki sem jönnek egy 4 vagy 5 csillagos szállodából, illetve fekszenek a tengerparton és halálra zabálják magukat közben. Megvan annak is a hangulata, 60 éves koromban biztos vágyom majd rá :-). De addig marad kis hazánk újbóli felfedezése.
A sátoraljaújhelyi kalandparkban kezdtünk. Ide már évek óta visszajárunk, garantált 20000 Ft-nyi kiadás. Ami nagyon-nagyon megéri. Különösen most, hiszen építettek egy átcsúszó pályát (bő 1000 méter hosszú, két hegy csúcsa között).
Bazsi is átcsúszott, hangos „Szőke cigány” kiáltások közepette, ezzel biztatta magát :-). Itt történt egy nagyon kellemetlen, de nagyon jó következményekkel járó esemény. A visszautat abban a kis sárga kabinban kell megtenni, ami a fenekem mögött messze látszik. Kettő van egymás után kötve. Ezek 6 személyes, műanyag falú, zárt dobozok, három tenyérnyi(!) ablakkal.
Cserébe K O R L Á T L A N BOBOZÁS volt a fájdalomdíj. Magyarország leghosszabb (bő 2 km) pályáján. Annyit csúsztunk, hogy nekem a hátamon mindkét oldalt féltenyérnyi kék-zöld folt lett a bob ülésétől (nem az ember gyerekinek méretezik ezeket az üléseket).
Számolatlanul csúsztuk, Bazsi egyedül (rájött, mekkora móka, ha ő irányít), Bazsi Rékával, én egyedül. Ráadásul alig voltak, így a csúszás végén már rohantunk is a starthoz, és jött a következő kör. A fizető vendégek meg csak skubizták, hogy a kigyúrt atlétás kopasz a gyerekeivel egy oldalajtón bejön és már ül is be a bobba. Semmi jegykezelés, semmi sorállás. De nem mert szólni senki :-)
A végén már Bazsi kiült, hogy neki elege van :). Belefáradt :)))))) a bobozásba. Ezt fel kell írni valahova.
Persze Réka még akart, így egy utolsó kör. Ekkor meg fent ragadtunk be, mert egy idős házaspár LÉPÉSBEN jött le a pályán, ezért mögötte egy vonatnyi bob torlódott fel. Ők nagy boldogan lecsorogtak, miközben az egész pályát leállították, mert lent el nem tudták képzelni, hogy miért nem jön lefelé senki. Az automata fotókon egész sorok(!) lettek lefotózva, mindenki unott arccal csorog, ezek elől meg átszellemült, földöntúli örömmel az arcukon mosolyognak. Már többen sírtak lent, mert az hitték valami baleset történt, azért nem jön a család többi tagja. Mi meg fent ücsörögtünk. Még a felhúzót is leállították, ezért sokan 45 fokos szögben maradtak :-).
Ez volt az égi jel, hogy eljöjjünk. Eszméletlen volt ez a nap!
A regéci várat komoly erőkkel újítják. Még toronydaru is van! Nagy részét azért be lehetett járni. Törököt sosem látott. Elég volt a hőségben gyalog ide feljönni. Megérte.
Mogyoróskán kézzel faragják a kerítést a hatalmas kövekből. 40 fokban. Kemény. Amúgy itt paloták vannak víkendháznak álcázva. Utcán dekkoló biztonsági őrrel. Érdekes.
Ja, itt már rég tudják, hogy mitől döglik a légy, illetve hasad a fa. Ez egy előző fejlesztésű fejsze, az enyém már frissített verzió. De frankó, hiszen kipróbáltam, amikor hasogattam egy kis fát az esti sütögetéshez:
A Baradla barlang aggteleki bejárata. kint 40 fok, bent 10 fok volt. Úgyhogy a rövid gatya mellé felvettem még egy pólót illetve zoknit húztam a szandálhoz :-) Az a kis pont Réka.
Az aggteleki túra után másnap a Vörös-tónál induló középtúrát (2400 méter) jártuk végig. Itt már mindenki nagykabát, hosszúnadrág, cipő volt, ugyanis reggel átmentünk Barcikára egy kínaiba. Rám csak egy 6XL kabát jött fel, úgyhogy a 190 cm, sportos testalkat Kínában már giga méret. :-)
A Vörös-tónál lévő barlangrészbe 270 lépcsőfok vezet le, egy nyílegyenes, hosszú lejáraton. Csak mentünk-mentünk-mentünk, mintha az alvilágba mennénk.
Lent PÁRATLAN látvány fogadja az ember gyerekit. Néhány kiragadott mozaik:
A barrakuda és a polip. Itt mindennek nevet adnak:
Csillagvizsgáló. Ez egy majd 20 méter magas, 800 tonnás, 150000 éves cseppkő. Az ember nem talál rá szavakat, amikor meglátja. Úgy van kialakítva,. hogy egy hosszú kanyargós lépcsősoron kell felmenni hozzá, és amikor felérünk hirtelen ott tornyosul. Mint minden ősapja. A tetején karfiolszerű kitüremkedés.
Sárkány:
Az óriások terme. Itt volt zenehallgatás is, hihetetlen élmény. A hatalmas termet részenként világítják meg, a zene pedig túlvilági érzetet kelt közben. Mindenki néma csöndben, átszellemülten hallgatta. Az akusztika tökéletes, én ilyet még sosem éltem át. A gyerekek tátott szájjal bámulták.
Amúgy a terem méreteire utalhat a lépcsősor, ami kép bal oldalának közepén van.
A szerdai vihar is maradandó élmény, estére ért oda. A faluban jó pár fát kicsavart, kitört a szél, a szállodai szobába pedig a zárt ablakokon keresztül ömlött be a víz, nem is volt utána az egész szállodában másnap reggelig áram. Még szerencse, hogy vittünk zseblámpákat. Éttermekben ettünk, én hatalmas adag húsokat pusztítottam el még nagyobb kupac zöldségekkel. Mégis sikerült tovább fogynom. Egész emberes lesz lassan a fizimiskám. Herkulesi :-) Ebben egy hosszabb gyalogtúra is ludas, amit Bazsival tettünk Aggteleken.
Úgy gondolom, hogy élményekkel zsúfolt kirándulást tettünk Magyarország méltatlanul elfeledett szép és emlékezetes részeire. Sosem értettem azokat, akik kipengetnek egy család részére akár 1 millió Ft körüli összeget, aztán egy hétig ki sem jönnek egy 4 vagy 5 csillagos szállodából, illetve fekszenek a tengerparton és halálra zabálják magukat közben. Megvan annak is a hangulata, 60 éves koromban biztos vágyom majd rá :-). De addig marad kis hazánk újbóli felfedezése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése