csütörtök, október 05, 2017

Gyalogtúra - Rastötzenalm

Ma szép napos idő (holnaptól már kora telet jósolnak 5-6 °C-os maximum hőmérséklettel, sok esővel, feljebb hóval) így eljött az ideje, hogy ismét túrázzunk egyet. Bazsi iskolában, ezért Bettivel és egy munkatárssal vágtunk neki a hegynek. Nem volt ismeretlen a túraútvonal, mert a cél most is az 1740 méteren lévő rastötzenalmi hütték. Már ismertem az utat, így nem is tévedtünk el, mint egy hete Bazsival :-).

Olyan két óra alatt felértünk. Sajnos mindkét hütte zárva volt, pedig rajtunk kívül még jó néhányan jöttek fel. Páran tovább is mentek a Gamskarkogel-re, az nekünk egy későbbi cél. 20-25 percet pihiztünk egy padon a hütték felett 40-50 méterrel. Sütött a nap, 10 °C körül lehetett a hőmérséklet. Szűk másfél óra alatt lejöttünk. Bazsival a múlt héten autóval sikerült lejönni, de akkor elég hűvös volt már, lehetett maximum 4-5 °C.

Kilátás Gräfinsitz teraszáról a falura:

Bámészkodnak a jányok. (Vittünk egy kis távcsövet is, már utólag sajnálom, hogy nem a 20x60-ast, hanem csak a 12x40-est, a nagy hátizsákban simán elfért volna):

Betti jól bírta:

Ezt láttuk a padon ücsörögve: Rastötzenalm, lent a két hütte. Az alsóban voltunk egy hete Bazsival. Sajnos szeptember végével bezártak, pedig most is lett volna forgalmuk:

Pihi 1760 méteren:

Egyikük sem nyűglődött sem oda, sem vissza, ezért jutalmuk 1-1 órás testmasszázs tőlem. Nekem meg legalább egy kis alkarmozgás, jól ellensúlyozza a fogáserős gyakorlatokat.

Holnap péntek.

Nincsenek megjegyzések: