szombat, január 13, 2024

Saját testsúlyos

Folytatódik a hideg téli idő. Ismét melós nap, így esti edzés. Csak éppen elfelejtettem, hogy szombaton a terem este nyolckor zár. Ezért kissé rövidített edzést kerekítettem. Amúgy is saját testsúlyost terveztem, csak hát így pár gyakorlat elmaradt:
  • Húzódzkodás + Lépcsőzés: 4x(3, 5, 7), háromféle fogással, minden sorozat után 2x20 lépcső kettesével, összesen 60 húzonc és 480 lépcső
  • Invertált evezés: 6x(amennyi szabályosan megy), kétféle fogással
  • Fekvőtámasz állványon, emelt lábbal: 6x(amennyi szabályosan megy)
  • Szauna: 1 kör kristályszauna, tóban úszás
Ennyike.
Frankó kis edzés, csak kár hogy nem lett teljes. A hasprogram és a függeszkedés maradt ki, illetve a fekvőtámasznál már siettem, ezért kevés volt a sorozatok között a pihi.
A szaunában most már belemerészkedtem a tóba, a betegség már a múltté. A tó brutál hideg volt, hiszen napközben is -3 körül van a hőmérséklet, éjszaka meg bőven -10 alatt. Amúgy nagyon jól esett!

Holnap vasárnap.

Nincsenek megjegyzések: