péntek, szeptember 29, 2017

Gyalogtúra - Rastötzenalm és Szauna

Ma egy rövid, de nagyon nehéz, pontosabban meredek túrát tettünk Bazsival:


Szépen emelkedett végig, csak úgy folyt rólam lé :-). Mintegy bő két óra alatt értünk fel, úgy hogy még egy helyen eltévesztettük az utat is. Sebaj, ennyi kell.
A cél az 1740 méter magasan lévő Grußberghütte (a hütte egy büfét üzemeltető magánház - általában parasztház - ami zömmel a nyári szezonban van nyitva. Van pár szobája is, éjszakázni is lehet.) Egy idős házaspáré. Nagy szerencsénkre, az öreg pont akkor indult lefelé a faluba bevásárolni, így egy kis pihi után (egy 1,5 literes ásványvíz 5€, de ezt most kivételesen megértem, mert ez a világ végén van) lehozott minket. Elég sz@r lett volna lejönni gyalog. Legalábbis én inkább megyek felfelé, mint lefelé. Lefelé a lábujjaim a cipő orrában zsúfolódnak össze, valamint az egész terhelést az elülső sípizom kapja. Na, ezt most megúsztuk.
A Güssberghütte:

A környék tele van jéghideg vizű patakokkal. Nem is csoda, hiszen kb. 1400 méter magasan már hó van. Sajnos nem fotóztam le a hófoltokat, amiket magunk alatt hagytunk.
A környéke:

A völgy, ahonnan indultunk valahol erre van, a szemközti hegyvonulat lábánál, csak sokkal mélyebben:

A következő képen a két messze magasodó hegycsúcs közül a jobb oldali a Gamskarkogel (2467 m):

Európa legmagasabb füves hegye. Erre még jó lenne az idén sort keríteni, de úgy, hogy egy terepjáróval felmegyünk a Rastötzenalm-ra (ez annak a helynek a neve ahol az előbbi hütte is van), mert innen még jó két óra az út 700 méteres szintkülönbséggel. Irány a csúcs, majd vissza a hüttéhez, ott kaja, aztán autóval le a faluba.

Késő délután szauna Bettivel:
  • 25 perc melegvizes punnyadás
  • 2 hosszú kör felöntéssel, szaunaprogrammal
  • 1 kör ücsörgős
Nagyon jók voltak a szeánszok, ügyesek a mesterek. Az ücsörgőst egy olyan finn szaunában toltam, ahol középen van egy hatalmas kályha, a padok pedig körfolyosószerűen jóval a kályha felett vannak. Így fent iszonyat meleg van. Fényjáték és madárcsicsergés van bent, meghatározott időpontokban csukják az ajtót (amúgy nyitva van), egy alkalmazott hoz egy dézsát és lehet magunknak felülről öntözni. De nagyon meleg van. Nem is csoda, hogy mindig üres volt ez a szauna, amikor benéztem. Ezért gondoltam, hogy kipróbálom.

Felfedeztünk a fedett részen (a hat nagy szauna mind kint van a szabadban) másik hat(!) szaunát is, no meg egy hatalmas termet, ahol csak vízágyak vannak. Következőleg részt veszünk egy felöntésen, aztán pedig az itteni szaunákban ücsörgünk és a vízágyakban fetrengünk. Ja, amúgy alig tudtam kimászni belőle :-) Persze a kinti hideg vizes medencét és a felette lévő meleg vizes punnyadót nem hagyjuk ki. Különleges élmény meztelenül fürödni egy nagy medencében. Tökre csípem ezt az érzést. :-)
Amúgy van nekik - csak a szaunásoknak fenntartva - egy termálvizes tavuk is. Néhol 3 méter mély. Hát én nem'tom, lehet a szoboszlói gyökerek miatt, de szerintem, ha termálvíz, akkor minimum 30 °C. Itt nem így járja, jó ha volt 14-15 °C. És ácsorogtak benne a helyiek! Hideg vizes merülőnek megteszi szauna után, de ezek benne beszélgettek...

Holnap szombat és szerintem pihinap...

Nincsenek megjegyzések: