hétfő, január 28, 2019

Ismét könnyített

Utoljára pénteken voltam mozgolódni. Azóta befigyelt egy váltásnap, amin ráadásul még cirka 3 órás hótakarítás is volt. Tegnap pihentem a szombatot, ma viszont reggelre ismét esett 20 cm hó, úgyhogy reggeltől kora délutánig (közben egy kis pihivel) azt takarítottam. 5 órányi kemény meló. Már alig tudom hová rakni a havat. Az utcára sok-sok köbméternyit kihordtam, de most annyi a hó a faluban, hogy nem ezen a részen hordják. (Hatalmas teherautókba pakolják, ahonnan a közeli, elég bővizű, gyors sodrású és széles hegyi folyóba öntik). Így vastagítom és magasítom a parkoló végén a hófalat (ezzel a parkoló területe csökken), illetve ma rájöttem, hogy a parkoló egyik részét határoló kőfal tetején még egy méternyi sáv a mi területünk. Úgyhogy oda is feldobáltam szűk 2 m3-nyi havat. Majd 4 méter magasra. A mai swing, snatch így asszem megvolt :-)
Ennek ellenére este kimentem még egy rövidke edzésre, ezt a sok egyoldalú terhelést jól esik ellensúlyozni közepes terhelésű, de szabályozott gyakorlatokkal és persze szaunával.
A mai meló:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • Swing: 5x10x@40, felvezető céllal, 10-15 mp-s pihikkel, összesen 50 lendítés
  • BUP + Húzódzkodás:
    • (5-5)@20 + 5
    • (5-5)@24 + 5x(+@6)
    • (5-5)@28 + 5x(+@12), ebből három sorozat
  • Egykezes evezés kézisúlyzóval(45kg) + Fekvőtámasz a golyók fülén: 3x(10-10 + 10)
  • Nyújtott lábemelés függeszkedve + Hídtartás: 3x(10 + 30mp)
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
  • Szauna: 1 környi kristályszauna, tóban úszás, melegvizes ücsörgés, váltó zuhany
Ennyike.
Elején egy kis lendítéskupac, majd három szuperszett. A munkarésszel 40 perc alatt végeztem, aztán a jól megérdemelt szauna.

Itt a hó nem viccel. Már legalább méternyi hó esett faluban, de mivel volt közben 1-2 olvadós nap is, így a vízszintes tetőkön (ahol érintetlen) most olyan 45-50 cm-nyi a hó, aminek az alján kb. 10-15 cm-nyi jégréteg van.
Intenzitás:

Holnap kedd.

Nincsenek megjegyzések: