szombat, május 30, 2020

Könnyű erő 12345

A második edzés a teremben. Betti is jött és hamar ment is :-).
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • Húzódzkodás: 3x(2, 4, 6,) háromféle fogás, az teljes edzésen minden munkasorozat után
  • C&P@40: (1-1, 2-2, 3-3, 4-4, 5-5), előtte néhány felvezető sorozat kisebb golyókkal
  • Fekvőtámasz (10mp, állvány, emelt láb): 2x5
  • Evezés golyóval@48: 2x(5-5)
  • Rázókötél(d=50mm, h=16 méter): 8x(20 mp meló + 20 mp pihi) azaz 2x(4 féle gyakorlat)
  • Vegyes bazár: lábemelés, függeszkedés variációk
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
  • Szauna: 1 kör kristály, tóban úszás, váltózuhany
Ennyike.
Ma a húzódzkodást szétszórtam a többi gyakorlat munkasorozatai közé. Kis változatosság, no meg időspórolás. Mivel a húzoncon kívül három erőgyakorlat volt összesen kilenc sorozatban, így pont 3 darab 2-4-6 lépcsős létrát tudtam húzni. Háromféle (normál, párhuzamos, nagyon széles) fogással. Nem raktam fel plusz súlyt, csak minden sorozat után odaballagtam a húzódzkodóhoz és elvégeztem az épp aktuális létrafokot.
Edzés végén rázókötél: 8 sorozatos (20 mp meló, 20 mp pihi) melót toltam le rajta. Durva :-)
Edzés után pedig szauna, ide Betti nem jött. Lényegesen többen voltak mint tegnap. A napokban nyitottak újra a szállodák, aránylag sokan le is jöttek pünkösdre. A kristályban pont heten ücsörögtünk.

Holnap vasárnap.

péntek, május 29, 2020

Könnyű erő 4x3

Folytatódik a késő őszi idő. Edzésügyileg ma visszaköltöztem a terembe, és megvolt az első edzés is:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • C&P: 4x(3-3)x@44, előtte néhány felvezető sorozat kisebb golyókkal
  • Húzódzkodás: 4x3x(+@16), kétféle fogás, előtte néhány saját testsúlyos sorozat
  • Fekvőtámasz (10mp, állvány, emelt láb): 2x5
  • Evezés golyóval@48: 2x(5-5)
  • Elemelés + Lépcsőzés: 5x(10 + 2x20 lépcső kettesével)
  • Vegyes bazár: lábemelés, gripper
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
  • Szauna: 1 kör kristály, tóban úszás, váltózuhany
Ennyike.
A bemelegítés része volt a golyók visszavitele is. Mindössze pár ember volt, mint ahogy a fürdőben és a szaunában is. Az épületen belül sehol nem kell maszkot viselni. A szaunákra ellenben ki van írva, hogy maximálisan hány fő tartózkodhat bent, a kristályban (a törzshelyemen) pl. 7 ember lehet egyszerre. Ez most még bőven tartható, hiszen az egész szaunában nem voltunk húsznál többen. Később meg lehet már nem is lesz erre szükség, ha már többen lesznek a vendégek.
Maga az edzés egy tipikus könnyű erős nap. Pontosabban egy kicsit változtattam rajta, mert itt már van normális húzódzkodó, úgyhogy a munkasorozatokat normál és párhuzamos fogással végeztem. Edzés után pedig végre ismét egy kör szauna.

Holnap szombat.

szerda, május 27, 2020

Könnyű erő 3x(123)

Reggelre még hó is esett a faluban. De aztán kisütött a nap és pillanatok alatt felszaladt a hóhatár 2000 méter körülre.
Ma létrás könnyű erős nap, amely már majdnem súrolja a mennyiségi edzés alsó határát. Három 1-2-3 fokos létrát toltam a két főgyakorlatban, azaz nem volt megterhelő (nagyon alacsony az ismétlésszám). Inkább több idő, mivel csak 9-9 sorozat volt a két létrában, még ha volt közte egyismétléses is:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • C&P: 3x(1-1, 2-2, 3-3)x@44, előtte néhány felvezető sorozat kisebb golyókkal
  • Húzódzkodás: 3x(1, 2, 3)x(+@12), előtte néhány saját testsúlyos sorozat
  • Fekvőtámasz (állvány, emelt láb): 2x10, normál sebesség
  • Evezés golyóval@44: 2x(10-10)
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
Ennyike.
Frankó kis edzés. A létrák belefértek 35 percbe, aztán két-két sorozat kiegészítő és ennyi volt máról. Ez volt az utolsó itthoni edzés, pénteken visszaköltözök a terembe és már ott fogok edzeni.

Holnap csütörtök.

kedd, május 26, 2020

Könnyű erő 2x5

Továbbra is hűvös őszi idő. Tegnap kipihentem a sövényvágást: főleg a vállaimat, no meg az alkarjaimat éreztem, mert jócskán túlméreteztem a rávágó ágvágó és a metszőolló képességeit :-). Azaz egész vastag ágakra is rámentem velük. Ma viszont jöhetett egy kis edzéske:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • C&P: 2x(5-5)x@44, előtte néhány felvezető sorozat kisebb golyókkal
  • Húzódzkodás: 2x5x(+@16), előtte néhány saját testsúlyos sorozat
  • Fekvőtámasz (10mp, állvány, emelt láb): 2x5
  • Evezés golyóval@48: 2x(5-5)
  • Elemelés: 6x10, szimpla golyós és dupla golyós vegyesen (amikor pakolom vissza a golyókat)
  • Gripper: (10-10)CoC1.5, (10-10)CoC2, (10-10)CoC2.5
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
Ennyike.
Nagyobb erőlködés nélkül lepörgettem a mennyiségeket. Minden alapgyakorlatból mindössze 2 sorozatot toltam, nagyon hamar kész is lettem.

Holnap szerda és az utolsó edzés itthon. Pénteken visszaköltözök a terembe, hiszen újra kinyit.

vasárnap, május 24, 2020

Kerti munka

Ma egy bő 5 órás kerti munka volt soron: sövénynyírás. De nemcsak nyírás, méretre vágás. Egy kb. 20 méter hosszú tiszafa sövényt kellett rendberakni. Helyenként majdnem 5 méter magas volt, ezt nyírtam vissza cirka 2,5 méter magasra.
A sövény a parkolónk egyik oldalát szegélyezi. A tulajdonos most engedélyezte ezt a drasztikus műveletet, már évek óta jelezzük neki, hogy ez így nagyon nem jó. Ugyanis télen (értsd december elejétől március végéig) a rárakódó hó miatt szinte az egész fekszik és ráhajlik az ott parkoló autókra. Végre megtört a jég, rájött, hogy ez nem jó így.
Az oldalát elektromos sövénynyíróval vágtam egyenesre (pár napja vettünk egyet), a tetejét pedig fűrésszel, rávágó ágvágóval és metszőollóval. De még a fölé hajló fák ágait is lenyestem. Egy-két bodzafa, ritkásan nőtt orgona, stb. is bevégezte ma. Elég is volt máról, elfáradtam. Különösen a rávágózásban, mert igenyösen megterhelő mellmagasságban, vízszintesen vastag ágakat vágni. A szomszéd osztrák család ma megtanulhatott egy-két magyaros káromkodást. :-)

Holnap hétfő és kihordjuk a lerakóba sok ágat és nyesedéket.

szombat, május 23, 2020

Könnyű erő 5x3

A mai edzéske rövidre sikeredett:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • C&P: 5x(3-3)x@44, előtte néhány 3 ismétléses sorozat kisebb golyókkal
  • Húzódzkodás: 5x3x(+@16), előtte néhány 3 ismétléses, saját testsúlyos sorozat
  • Fekvőtámasz (állvány, emelt láb) + Evezés golyóval@40: 1x(10 + 10-10)
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
Ennyike.
A két főgyakorlatban mintaszerű 5x3 volt az adag. A két kiegészítőben pedig csak 1-1 sorozat és be is fejeztem. Az oka egyszerű: nem volt jó az edzés előtti időbeosztásom kajálásügyileg. Megéheztem. Én meg éhesen nem szeretek csinálni semmit. Úgyhogy könnyű erő kikönnyítve :-)

Holnap vasárnap.

péntek, május 22, 2020

Könnyű erő 331113

Visszatért a tavaszi idő. Ismét egy könnyű erős nap:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • C&P: (3-3)x@40, (3-3)x@44, 3x(1-1)x@48, (3-3)x@44, előtte néhány 3 ismétléses sorozat kisebb golyókkal
  • Húzódzkodás: 3x(+@16), 3x(+@20), 3x1x(+@20), 3x(+@12), előtte néhány 3 ismétléses, saját testsúlyos sorozat
  • Fekvőtámasz (50mp, állvány, emelt láb) + Evezés golyóval@48: 2x(5 + 5-5)
  • Elemelés: 6x10, szimpla golyós és dupla golyós vegyesen (amikor pakolom vissza a golyókat)
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
Ennyike.
Ma nagy súlyig mentem a két fő gyakorlatban, de csak 3x1 ismétléssel. Egyelőre nem látom értelmét többet végezni belőlük. A két kiegészítőben csak 2x5 ismétlés volt, aztán elemelés. Jó kis edzés.

Mára átdolgozták az Alpentherme újranyitására kiadott szabályzatot, sokat egyszerűsítettek rajta. Így már értelmesek lesznek az előírások. Remélem ebben nekünk is volt szerepünk, mert tegnapelőtt Betti felhívta őket ez ügyben, ugyanis a terem szabályzata minden volt, csak nem betartható.

Holnap szombat.

szerda, május 20, 2020

Könnyű erő 3x5

Ma ismét egy kis mozgolódás:

  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • C&P@40: 3x(5-5), előtte néhány felvezető 3 ismétléses sorozato kisebb golyókkal
  • Húzódzkodás(+@12): 3x5, előtte néhány 3 ismétléses, saját testsúlyos sorozat
  • Fekvőtámasz (50mp, állvány, emelt láb) + Evezés golyóval@48: 3x(5 + 5-5)
  • Elemelés: 6x10, szimpla golyós és dupla golyós vegyesen (amikor pakolom vissza a golyókat)
  • GridX + Nyújtások: 10 perc

Ennyike.

Jó kis esős napok vannak mögöttünk, a felhők jönnek-mennek a hegyoldalakon és persze méregzöld minden. Nagyon hangulatos hegyvidéki idő.

Edzésügyileg ma minden gyakorlatban 3x5 ismétlés volt, kivéve az edzés végi elemelést, ahol 6x10. Az 5 gyakorlattal simán belefértem 60 percbe.

Ma közzétették az Alpentherme szabályzatát. Érdekes lesz :-) de majd a gyakorlatban elválik. Pl. az edzőteremben 2 méterre kell a sportolóknak egymástól lennie...


Holnap csütörtök és pihinap.

kedd, május 19, 2020

Könnyű erő 9x3+10

Ma egy kicsit rendhagyó edzést toltam:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • DuplaMP: 3x(@24-@24), 3x(@24-@28), 3x(@28-@24), 3x(@28-@32), 3x(@32-@28), 3x(@32-@32), 3x(@32-@36), 3x(@36-@32), 3x(@36-@36), 5x(@28-@32)+5x(@32-@28)
  • Húzódzkodás (forgó, vastag rúd): 3x3, 3x3(+@12), 3x3x(+@16), 10
  • Fekvőtámasz (állvány, emelt láb): 2x10
  • Invertált evezés: 2x10
  • Panel-Farmer: 2x(58 lépcső fel-le)x(@36-@36)
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
Ennyike.
Duplagolyós MP volt az első gyakorlat. A két @24-es golyóval kezdtem, majd a meglévő golyóparkból minden lehetséges párosításban haladtam felfelé, egészen a @36-os párosig. Ez összesen 9 sorozat, mindegyikben 3 ismétléssel. A csúcssorozat után visszavettem, és a @32-@28-as párral volt 2x5 ismétlés. Ez utóbbi majdnem folyamatos 10 ismétlés, mert 5 ismétlés után leraktam, átmentem a két golyó túloldalára és folytattam a másik 5 ismétléssel. Azaz félúton volt egy karcsere. Igazából két @28-as golyó kellett volna, de az ugye itthon nincs.
A második gyakorlat a vastag csöves húzódzkodás volt, ami inkább fogáserő, mintsem húzódzkodás. Itt háromféle terhelésből volt 3x3, majd utoljára 10 saját testsúlyos. Bár ez valójában 7+3 volt :-)
Valójában ez az edzés is beillik a könnyű erő rendszerébe, hiszen mindkét gyakorlatban volt egy 3x3-as adag, amit nagyobb terheléssel végeztem. 
A szokásos két kiegészítővel folytattam, ezekből 2x10 ismétéssel, majd zárásként két menet a harmadik emeletre a két @36-os golyóval. Ez nagyon durva tud lenni...

Holnap szerda.

hétfő, május 18, 2020

Könnyű erő 35142

A mai edzéske:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • C&P@44: (3-3, 5-5, 1-1, 4-4, 2-2), előtte felvezető sorozatok kisebb golyókkal, 3 ismétlésekkel
  • Húzódzkodás(+@16): 3, 5, 1, 4, 2, előtte néhány 3 ismétléses, saját testsúlyos sorozat
  • Fekvőtámasz (50mp, állvány, emelt láb): 2x5
  • Evezés golyóval@44: 2x(5-5)
  • Elemelés: 6x10, szimpla golyós és dupla golyós vegyesen (amikor pakolom vissza a golyókat)
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
Ennyike.
A két főgyakorlatban egy-egy kevert lépcsőfokos ötös létra, a két kiegészítőben meg egyszerűen csak 2x5. A végén elemelés, most összesen 60 ismétlés. Jó kis pörgős edzés!

Holnap kedd.

szombat, május 16, 2020

Könnyű erő 3x5

A mai edzéske:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • C&P@40: 3x(5-5)x@40, előtte néhány felvezető sorozat kisebb golyókkal
  • Húzódzkodás: 3x5x(+@12), előtte néhány saját testsúlyos sorozat
  • Fekvőtámasz (állvány, emelt láb) + Invertált evezés: 2(10 + 10), normál sebességű végrehajtás
  • Elemelés: 5x10, szimpla golyós és dupla golyós vegyesen (amikor pakolom vissza a golyókat)
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
Ennyike.
A két főgyakorlatban most 3x5 ismétlés volt az adag. Nagyon könnyen ment, de nem szerettem volna feljebb menni. A tegnapi edzéshez képest ég és föld volt ez a mai nyomás és húzás. A két kiegészítő gyakorlatban 2x10 volt a menü. Aztán elemelés. Itt az eddigi 5 ismétlésekkel szemben 10-ek voltak, ideje volt feljebb lépni. Ez még így sem sok, mert mindössze 5 sorozatot végeztem, hiszen a legnagyobb előpakolt golyó is csak a @40-es volt. Ma ez így nézett ki: 10x@40, 10x(@36-@32), majd csere, végül 10x(@28-@24), aztán csere. Ez összesen 5x10 ismétlés.

Holnap vasárnap és pihinap.

péntek, május 15, 2020

Könnyű erő 5x3

Nagyon elromlott az idő, hideg van és csepereg az eső. Persze, azért edzeni lehet:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • C&P: (3-3)x@40, 3x(3-3)x@44, (3-3)x@40, előtte néhány felvezető sorozat kisebb golyókkal
  • Húzódzkodás: 3x(+@12), 3x3x(+@16), 3x(+@12), előtte néhány saját testsúlyos sorozat
  • Fekvőtámasz (10mp, állvány, emelt láb): 3x5
  • Evezés golyóval@44: 3x(5-5)
  • Elemelés: 6x5, szimpla golyós és dupla golyós vegyesen (amikor pakolom vissza a golyókat)
  • Gripper: 3x(5-5)CoC2.5, (20mp-20mp)xCoC2
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
Ennyike.
A nyomások nehezebben mentek, mint szoktak, jobban oda kellett koncentrálni. Nem is mentem a @48-ra, inkább több tripla volt a @40-es és a@44-es golyóval, összesen 5 sorozat. A húzódzkodásban hasonló mennyiség volt. A két kiegészítőben ellenben a szokásos 2 helyett 3 sorozatban volt 5 ismétlés. A végén gripper és kész.

Május végén nyit az Alpentherme (a fürdő is és a terem is). Még nem tették közzé, hogy milyen szabályok lesznek. Nagyon kíváncsi vagyok, különösen a szaunára, hogy azt hogyan fogják megoldani.  Mo-on nem nyithatnak ki a szaunák, de itt hatalmas kultúrája van, nagyon sokan csak oda járnak.
Remélem a teremben nem arcmaszkban lehet majd edzeni :-). Valszeg nagyon kevesen lesznek, mert egyrészt nagyon sok szálloda és vendéglátóhely nem nyit ki a nyáron, így az ott dolgozók nem jönnek vissza (a teremben edzők nagy részt ők tették ki, különösen sok volt közülük a magyar) illetve a turizmus is nagyon gyér lesz, a turisták adták a teremhasználók másik részét. Helyi alig járt, itt nem divat a kondi :-(

Holnap szombat.

szerda, május 13, 2020

Mennyiségi nap

Ma mennyiségi nap. Duplagolyós gyakorlatok a két @32-es golyóval illetve húzódzkodás, mindezt létrákba szervezve:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • DuplaMP + Húzódzkodás + Panel-Farmer létrák: 2x(3 + 3 +  20 lépcső fel-le, 5 + 5 +  38 lépcső fel-le, 7 + 7 +  56 lépcső fel-le), összesen 30 nyomás, 30 húzonc és 228 lépcső fel-le, bő 32 perc meló
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
Ennyike.
Két 3-5-7 lépcsős létra. Az első 14 perc alatt, a második már 18 perc alatt lett meg. Mindkét létrában az utolsó létrafok igenyösen lihegetős ám. Önmagukban a két erőgyakorlat még hagyján is, de azért, amire a lépcsőzéshez értem, már megvolt az alap lihegés. Na erre aztán az 56 lépcső jócskán rátett egy (sőt sok) lapáttal. Következőleg lehet rápróbálok a harmadik létrára is, de azért ez meggondolandó :-)
Elég is volt ennyi máról, egy alapos hengerezés, nyújtás és kész.

Holnap csütörtök.

hétfő, május 11, 2020

Könnyű erő 5x2

A mai meló:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • C&P: (3-3)x@40, 5x(2-2)x@44, (6-6)x@36, előtte néhány felvezető sorozat kisebb golyókkal
  • Húzódzkodás: 3x(+@12), 5x2x(+@16), 6x(+@12), előtte néhány saját testsúlyos sorozat
  • Fekvőtámasz (állvány, emelt láb)+ Invertált evezés: 2(10 + 10), mindkét gyakorlatban normál sebességű végrehajtás
  • Panel-Farmer: (@24-@28), (@32-@36), 2x(@40-@44), minden párossal 20 lépcső fel-le
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
  • Kerti munka: 1/2 óra
Ennyike.
A két főgyakorlatban egy kényelmes 5x2 volt a mai adag, aztán meg kisebb súllyal 6 ismétlés. A két kiegészítő gyakorlatot szuperszettbe kapcsoltam. Mindkettőben 10-10 ismétlés volt, két sorozatban. A golyópakolás során most nem elemelést végeztem, hanem az első emeletre kocogtam fel velük. A két legnagyobb golyóval kétszer is, csak lent megcseréltem őket. Közvetlen edzés után még befigyelt egy kis kerti munka, az volt a levezetés. Tök laza kis edzés.

Holnap kedd és pihinap.

vasárnap, május 10, 2020

Könnyű erő 331116

A mai meló:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • C&P: (3-3)x@40, (3-3)x@44, 3x(1-1)x@48, (6-6)x@40, előtte néhány felvezető sorozat kisebb golyókkal
  • Húzódzkodás: 3x(+@12), 3x(+@16), 3x1x(+@20), 6x(+@12), előtte néhány saját testsúlyos sorozat
  • Fekvőtámasz (10mp, állvány, emelt láb): 2x5
  • Evezés golyóval@48: 2x(5-5)
  • Elemelés: 7x5, szimpla golyós és dupla golyós vegyesen (amikor pakolom vissza a golyókat)
  • Gripper: 3x(5-5)CoC2.5, (30mp-30mp)xCoC2
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
Ennyike.
Tipikus könnyű erős nap. Annyi változatosságot raktam bele, hogy a két főgyakorlatban a nagy golyós meló után még volt egy-egy 6-os sorozat, két nagysággal visszavéve a súlyt.
Két kiegészítő gyakorlat, aztán a pakolásos elemelés és gripper.

Holnap hétfő.

péntek, május 08, 2020

Mennyiségi edzés

Ma mennyiségi nap:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • C&P@36 + Húzódzkodás létrák: 3x(3-3 + 3, 5-5 + 5, 7-7 + 7), összesen 45-45 felvétel és nyomás illetve 45 húzonc
  • Fekvőtámasz (állvány, emelt láb) + Panel-Farmer(@32-@36): 4x(10 + 38 lépcső fel-le)
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
Ennyike.
Három nyomás-húzás létra (3-5-7 fokos), aztán 4 sorozat fekvőtámasz-golyócipelés kombó. Összesen 55 perc alatt lett meg ez a két gyakorlatkupac. Lihegtem is rendesen benne, de úgy érzem, ilyen is kell a sok könnyű erős nap mellett. A fekvőtámasz normál sebességű volt, azaz nem a 10 mp/1 ismétlés. A panel-farmerben körönként cseréltem a golyókat. Azért volt felemás, mert ez volt a két legnagyobb golyó, amiket a mai nap során használtam.
Amúgy nagyon szép idő lett, igazi kora nyár (a pár nappal ezelőttihez képest meg pláne), így a létrákat végig kint végeztem. Kivittem a parkolóba a golyót és mehetett a meló.

Holnap szombat.

szerda, május 06, 2020

Könnyű erő 5x2

A mai mozgolódás:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • C&P: 5x(2-2)x@44, előtte néhány felvezető sorozat kisebb golyókkal
  • Húzódzkodás: 5x2(+@16), előtte néhány saját testsúlyos sorozat
  • Fekvőtámasz (10mp, állvány, emelt láb) + Invertált evezés2x(5 + 5)
  • Elemelés: 6x5, szimpla golyós és dupla golyós vegyesen (amikor pakolom vissza a golyókat)
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
Ennyike.
Nagyon gyors kis edzés, a munkarész bőven belefért 40 percbe. A végén nem volt gripper, mert kivételesen sietnem kellett.

Holnap csütörtök.

kedd, május 05, 2020

Könnyű erő 3311133

Tart a hideg, esik az eső, igazi őszi idő. A mai edzéske:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • C&P: (3-3)x@40, (3-3)x@44, 3x(1-1)x@48, (3-3)x@44, (3-3)x@40, előtte néhány felvezető sorozat kisebb golyókkal
  • Húzódzkodás: 3x(+@12), 3x(+@16), 3x1x(+@20), 3x(+@16), 3x(+@12), előtte néhány saját testsúlyos sorozat
  • Fekvőtámasz (10mp, állvány, emelt láb): 2x5
  • Evezés golyóval@48: 2x(5-5)
  • Elemelés: 7x5, szimpla golyós és dupla golyós vegyesen (amikor pakolom vissza a golyókat)
  • Gripper: (20-20)xCoC2, (30mp-30mp)xCoC2
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
Ennyike.
A két főgyakorlatban ma egy kicsit nagyobb mennyiség volt, piramisban felépítve. A felvétel és nyomásban ismét a @48 volt a tető, 3x(1-1) ismétléssel, a húzódzkodásban pedig a @20. Mivel esett az eső, nem akartam a @24-et is kivinni. De nem is éreztem hiányát. A szokásos két kiegészítő gyakorlat, majd a golyóvisszahordásos elemeléskupac és a végén gripper. Itt mind ismétlésben, mind tartásban csak 1-1 sorozat volt, de a szokásosnál nagyobb volumenben. Durva :-)

Holnap szerda.

vasárnap, május 03, 2020

Könnyű erő 3x(1-1-1)

2000 méter felett friss hó, lejjebb eső. No meg hideg. Edzésügyileg könnyű erős nap következett:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • C&P: (1-1)x@40, (1-1)x@44, (1-1)x@48, 3 sorozat (előtte néhány sorozat kisebb golyókkal)
  • Húzódzkodás: 1x(+@16), 1x(+@20), 1x(+@24), 3 sorozat (előtte néhány saját testsúlyos sorozat)
  • Fekvőtámasz (10mp, állvány, emelt láb): 2x5
  • Evezés golyóval@48: 2x(5-5)
  • Elemelés: 7x5, szimpla golyós és dupla golyós vegyesen (amikor pakolom vissza a golyókat)
  • Gripper: (5-5)xCoC1.5, (5-5)xCoC2, (5-5)xCoC2.5, (20mp-20mp)xCoC2
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
Ennyike.
A két főgyakorlatban egyismétléses súlylétrák. Nyomásban @48, húzódzkodásban @24 volt a teteje. Egy sorozat mindkét gyakorlat esetén három létrafokból állt, köztük kis pihivel. A fő rész után két kiegészítő gyakorlat két-két sorozattal, majd gripper.
Edzés végén szoktam visszarakni a golyókat a helyükre. Az ucsó két vagy három edzésen kitaláltam, hogy ha már úgyis meg kell fogni minden golyót, akkor egyúttal lehetne velük 5 elemelést is végezni. A nagy golyókkal önmagukban, a kisebbekkel párban. Most már le is írtam őket. Ez annyira minimális kiegészítő, hogy simán belefér a könnyű erő rendszerébe.

Holnap hétfő.

péntek, május 01, 2020

Mennyiségi edzés

Tegnap nem volt kedvem mozgolódni (egész nap esett, nagyon nyomi idő volt), de ma jöhetett a mennyiségi nap:
  • Bemelegítés, gimnasztika: 10 perc
  • Összetett gyakorlatsor:  6 kör az alábbi feladatsorból
    • DuplaMP: 6x(@32-@32)
    • Húzódzkodás vastag rúdon: 6
    • Panel-Farmer: (38 lépcső fel-le)x(@32-@32)
    • Összesen 36 nyomás, 36 húzonc és 228 lépcső 42 perc alatt
  • GridX + Nyújtások: 10 perc
Ennyike.
Jó kis lihegtetős meló, közepes terheléssel. Az első két kör 12 perc alatt megvolt, de aztán (a fene se érti...) egyre többet kellett lihegni. Összesen 6 kört toltam 42 perc alatt, tök jó kis feladatsor volt.

Holnap szombat.