Tegnap az esztergomi kirándulás során legalább 700 lépcsőt másztunk meg Bazsival, a jányok csak fele ennyit. A Dunapartról a Macskalépcsőn jutottunk fel a Bazilikához (165 fok, de ezek simán beillenek 1,5-2 normál lépcsőnek) majd a vármúzeumban, a kincstárban olyan 150 összesen, aztán fel a kupolához 413, egy nagyon szűk csigalépcsőn.
Pazar a kilátás onnan fentről: kívülről körbe lehet menni a kupolán egy keskeny fapallón. A kupola belsejében nagyon érdekes a visszhang!
Edzésügyileg ma pihinap, ellenben hithű elvtárshoz illően kommunistapénteket tartottam: kitakarítottam és rendberaktam a kis házikóhoz tartozó tüzifa raktárt azaz a "fásólat". Előző életemben tuti favágó voltam...
Majdnem 1,5 m3-nyi - már előzőleg cserépkályha méretre felvágott - léc, ág, parketta, deszka, bútorlap, stb. volt beömlesztve az ajtón, úgy, hogy alig lehetett bemenni. Na, azt a Sanyi gyerek akkurátus téglatest formába rendezte kismillió+1 lehajlással. Ráadásul az alja vízben volt, úgyhogy a vége elég trutyi munka lett. De sebaj, rend a lelke mindennek!
A meló végén még:
Emlékül egy kis asztalidíszt is formáltam az edzéshez használt szögekből, illetve a frissen eltépett kártyacsomagból. Szerintem a háziak még ilyet úgy sem láttak:
Hamarosan hazatérünk, amit már kissé várok is, ugyanis nagyon kicsi az ágy. Elvileg kétszemélyes (átlagembereknek), de én csak átlósan férek el rajta, így az nem egyenletesen egyenes alattam. Reggelente úgy ébredek, mintha egész éjszaka lapátoltam volna.
Bezzeg a mi "kis" 200x220-as ágyunk, á, az már nem is ágy, hanem egy leszállópálya...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése